A fejfájás ára
A fejfájásban szenvedőkben ritkán tudatosul, hogy milyen elképesztő összegeket költenek problémájuk kezelésére.
A nemzetközi adatokat feldolgozó statista.com weboldal egyszerűen így fogalmaz: „a fejfájás kezelési költségeit alábecsüljük.”
Nézzük meg együtt, mennyit költhetsz 1 év alatt a fejfájásodra.
Ahogy láttad, legfeljebb (alá)becsülni lehet, mennyibe kerül a fejfájás. Kérdés, vajon mennyire lesz meglepő az eredmény (valószínűleg nagyon).
- Gyógyszerek, főként fájdalomcsillapítók – A vény nélkül kapható fejfájáscsillapítók ára kiszereléstől függően átlagosan 2000 Ft-nál kezdődik. Ha csak napi 1 szem tablettával számolsz, ez akkor is azt jelenti, hogy évente akár 100 000 forintod mehet el csak gyógyszerre. Vedd figyelembe azt is, hogy egymás után többfélét is kipróbálhatsz – úgy, hogy az előző el sem fogyott, amivel máris jócskán megugrik a költség. Egy idős páciensem is így volt ezzel: „Ebben az évben 80 éves leszek, minden új és legújabb gyógyszert is kipróbáltam már.”
- Magánorvosi vizitek – Az emberek a várólisták és tömött rendelések helyett gyakran döntenek a magánorvos mellett a fejfájásnál is. Az árak alkalmanként 20-30 000 Ft-nál kezdődnek, és ha évi 3 vizittel számolunk, akkor is 60-90 000 Ft-ot költesz évente magánorvosra.
- Fizetős vizsgálatok, terápiák – Ha egy számodra fontos vizsgálatra sokat kellene várni, akkor valószínűleg a fizetős megoldás mellett döntesz, amelynek ára komplexitásától függően épp úgy lehet 10 000, mint 100 000 Ft.
- Természetgyógyászati kezelés, masszázs – Sok fejfájástól szenvedő páciensem érkezik úgy hozzám, hogy hosszas kúrák állnak mögöttük, melyek ideig-óráig valóban enyhítették a panaszaikat. Heti egy 15-20 000 Ft-os kezeléssel számolva évi 780 000 – 1040 000 Ft-ot is szánhatsz ezekre a kezelésekre.
- Vitaminok – Kétségtelen, hogy aki gyógyszermentes megoldást keres fejfájására, szívesen kipróbálja ezeket a készítményeket, és dobozonként akár 4-10000 forintot is fizethet értük. Ha minden hónapban fel kell töltened készleteidet, akkor is évi 48-120 000 Ft-tal számolhatsz.
- Pszichológus – Azt hiszem, nem újdonság számodra, hogy a fejfájással járó kellemetlenségek elszigetelhetnek, befolyásolhatják mentális állapotodat. Ha a lelki nehézségeket szakember segítségével küzdenéd le, akkor alkalmanként legalább 10-20 000 Ft-os óradíjjal számolhatsz. Ha csak havi 1 alkalommal jársz terápiára, akkor is 120-240 000 Ft-ot költöttél egy évben.
A kassza minden egyes pontnál csenget. A pénzed pedig fogy.
Ha tehát megpróbáljuk megbecsülni, mennyit költhetsz a fejfájásodra, arra jutunk, hogy már évi 1 000 000 Ft-ot is nagyon könnyű elkölteni.
A kiadások pedig évente ismétlődnek, sőt, a tünetek fennállása miatt még sokasodnak is.
Így pár év alatt eljutsz oda, hogy több milliót fizetsz ki a fejfájásod kezelésére, tartós eredmény nélkül.
És tegyük hozzá, hogy ha a fejfájás miatt kiesel a munkából, akkor ez további anyagi veszteségeket jelent számodra.
Mennyibe kerül a Fascialis Fejfájáskezelés?
Az kezelés ára 25.000.- Ft/kezelés.
Hogy hány alkalomra van szükséged, ez a fejfájásodtól és attól is függ, milyen gyorsan reagál a szervezeted. Akár már 3 kezelés is jelentős hatást gyakorolhat, de egyetlen alkalom is komoly eredményhez vezethet.
„A negyedik kezelés után rádöbbentem, hogy nem fájt a fejem már több hete.”
„Az ötödik kezelés után olyan jól éreztem magam, mint még soha eddig. Azóta is jól érzem magam, a fejfájásom teljesen megszűnt és vele együtt a többi tünetem is.”
„A hatodik kezelés után 1,5 hét fájdalommentes volt. A férjem nem ismert rám. A hetedik kezelés után a fájdalom teljesen elmúlt és nem jött többé vissza.”
A Fascialis Fejfájáskezeléssel a problémád okát szüntetheted meg (nem pedig a tüneteket kendőzöd el).
Ezért nem csak megoldást jelenthet számodra, hanem megkímélhet attól is, hogy súlyos milliókat költs el fejfájásod kezelésre, hiábavalóan.
Találkozzunk személyesen, győződj meg a Fascialis Fejfájáskezelés eredményességéről.